Novellák

Anya! Kérlek, szeress!

Anya! Kérlek, ne haragudj rám!
 
Ma megint bepisiltem az oviban. Nem azért, mert belemélyedtem egy játékba és nem tudtam abbahagyni. Nem azért, mert későn mentem be az udvarról. Nem azért, mert megijedtem valamitől, s még csak nem is alvás közben. Nem azért, hogy bosszantsalak és szomorúságot okozzak neked. Nem…
 
Egyszerűen szorongok és félek. Úgy érzem, nem vagyok elég jó, úgy érzem, hogy nem szeretsz.
Lilit szereti az apukája. Amikor jön érte, szeretete jeléül a magasba feldobálja és együtt forognak. Lili ilyenkor nagyokat kacag. Lilit igaziból meghallgatja az apukája és mindenféléről beszélgetnek. Lili apukája viccelődős, vidám és csak Lilire figyel, miközben öltözteti.
 
Amikor te jössz értem, katonásan rám szólsz, hogy iparkodjak és öltözzek, mert sietnünk kell. Nem mosolyogsz, nem viccelődsz és nem érdekel, hogy mi történt velem az oviban. A pisis pakkot meglátva érzem az elmarasztalásod, a megvetésed… neked csak ilyen gyerek jutott, meg vagy áldva velem… rossz értelemben.
 
Anya! Kérlek, soha ne mondd – főleg ne idegenek előtt – hogy jövő héten megkéred valamelyik óvó nénit, hogy vigyen haza magához, mert neked eleged van belőlem!
 
Anya! Én szeretlek téged és szeretném, ha te is szeretnél engem! Nem azért, mert szép vagyok, mert ügyes vagyok, hanem azért, mert bizalmat szavaztam neked és téged választottak édesanyámnak. Azt szeretném, ha jót tanulhatnék tőled, hogy majd én is jól szeressem a saját gyerekem. Taníts meg kérlek a helyes kommunikációra! Mutass jó példát, kérlek!
 
Anya! Igaz, hogy bepisiltem az oviban, de kérlek, ne haragudj rám és szeress! Ha szeretsz, talán leszokom a bepisilésről… talán.
 
Kislányod
* * * * * * * * * * * * *
 
Megszületett

Pár hónappal ezelőtt majdnem elvesztettelek. A doki megkérdezte: „meg akarja tartani ezt a terhességet?” –  Elég hülye kérdés… férfiak ?!… Ha nem akartalak vol-na, hagyom, hogy a beindult vérzuhataggal elhagyd a testem. De akartalak… ezért rohantunk az éjszaka kellős közepén az ügyeletes kórházba. Akartalak, ezért vállaltam, hogy a hátralevő időt veszélyeztetett terhesként töltöm – elég ijesztő kifejezés, igaz? Szinte az egész napot végig fekve… négykézláb porszívózva, ülve mosogatva, aztán a megemelt lábú ágyon fekve, hogy a méhszáj mentesítve legyen a nyomás alól. Kit érdekelt, hogy ettől a testhelyzettől a gyomromból visszafolyó gyomorsav marja a nyelőcsövemet… akartalak és így minden kínnak értelmet adtam. Nem érdekelt, hogy kék vagy rózsaszín babaholmikat kell beszereznünk. Egyetlen kívánságom volt… Egészséges legyél!

Itt fekszem lassan nyolc órája a szülőszobán, csak az ügyeletes bába és az orvos néz be időnként. Itt vagyunk kettesben… te is hallod a műszerrel kihangosított szívhangodat és mögötte a fénycsövek monoton zúgását? Ez aztán a koncert, igaz? Hamarosan fanfárok kísérete nélkül mindketten életünknek új fejezetéhez érünk. Te kilépsz a biztonságos magzati létből, újszülött lesz belőled. Én pedig Édesanya leszek általad. Milyen jó, hogy megtörténhet.

Huú, megint jön egy fájás – mély belégzés, lassan ki. Aztán újra. Mély belégzés… bekúszik egy homályos emlékkép.

Tizenöt évvel ezelőtt meg akartam halni. Nullának éreztem magam. Mint hasznos ember, nem voltam a helyemen. Menekültem egyik munkahelyről a másikra. Sem mint nő, sem mint feleség nem éreztem jól magam a bőrömben. Az tette be a kaput, amikor több orvos is azt mondta, tegyek le arról, hogy valaha is édesanya leszek… fogadjak örökbe egy macskát vagy egy kiskutyát. Tönkrement a házasságom, feje tetejére állt az életem. Ki akartam lépni ebből a mókuskerékből, elegem volt a szenvedésből, a kilátástalanságból. Újra és újra ugyanaz a kérdés kattogott a fejemben – mi a jó büdös francnak élek?

Aztán a Sors megkönyörült rajtam és úgy rendezte, hogy édesapáddal egymásra találjunk. Mindketten később értünk meg a boldog párkapcsolatra, és igyekeztünk meghálálni az ajándékba kapott kegyelmi állapotot. Harmóniában éltünk.

Közben megszűnt a fájás – talán ezektől a gondolatoktól -, most megint itt vagyok a jelenben. Érezlek, tudom, hogy Te is együtt csinálsz mindent velem. Olyan jó lenne tudni, hogy ebből az egészből te mit érzékelsz. Neked is fáj? Mit látsz, mit hallasz, vannak már gondolataid?

Ó, jaj! Itt a következő fájás – ez már talán 10 perces lesz.  Basszus, ez már elviselhetetlenül fáj… ez a csúcspont, ennél jobban már nem fájhat. Istenem! Most küldd ide mindenki fájdalmát, nekem már úgyis mindegy… legyen értelme a szenvedésnek – másnak legyen kicsit könnyebb…

Ó, Életkém! Hamarosan találkozunk… még egy utolsó nagy nekifutás és fellélegezhetünk mindketten.

Nagyon ügyes, nyomjon még… még, még, már látom a fejét.

Nagy levegő, extázis … MEGSZÜLETETT… egészséges, gyönyörű…

Ó, Istenem! Köszönöm!

Kicsikém! Köszönöm, hogy engem választottál, hogy bizalmat szavaztál. Azon leszek, hogy ne csalódj bennem. Ígérem, odafigyelek a gondolataimra, a szavaimra, a tetteimre, a szokásaimra, a jellememre, mert már tudom, hogy ezek szabják meg a sorsomat. Odafigyelek magamra, magamnak is megadok mindent, hogy a tápláló anyatejen kívül tudjalak miből táplálni. Általad megélem a jelen számtalan szép pillanatát és együtt fedezzük fel ezt az összetett, sokszor bonyolult, de csodás világot. Soha nem foglak bántani, minden tudásommal támogatom a kiteljesedésedet. Biztosítom számodra a teret és megmutatom a lehetőségeket.

Hálás vagyok a születésedért és hálás vagyok a saját újjászületésemért is.

Átölelve szorítom magamhoz mázas kis tested. Elérzékenyülve hallgatom nyugodt  szuszogásodat. Beleszagolok a finom babaillatodba… és az anyaság bódító érzése pulzálni kezd bennem… a felszabaduló hormonok lavinaként söpörnek végig a testemen, viszik az örömhírt a sejtjeimnek: MEGÉRKEZETT!